NÉVNAP

2019. június 26. Szerda
János, Pál
 
A Nap kel 05:33-kor,
nyugszik 21:10-kor.
 
Holnap László napja lesz.

Login Form

Álljunk ki kisebbségi jogainkért!

Európai védelmet jogainknak!

Kászon község lakosait arra kérjük, aláírásukkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy szabadon használhassuk anyanyelvünket, nemzeti szimbólumainkat, egyenlő bánásmódban részesülhessünk, kultúránk és hagyományaink fennmaradjanak.

Továbbá a magyarországi választásokra is regisztrálhat ezúton, hogy szavazhasson a jövő évi magyarországi választásokon.

Az elkövetkezendő időszakban felkeressük Önt az aláírásért de szívesen látjuk Önkormányzatunknál is (hozza magával személyazonossági igazolványát és lakcímkártyáját)!

Kászonszéki Idősek Napja

Idén október 28-án 14 órától kerül sor a Kászonszéki Idősek Napja rendezvényünkre a kászonaltízi kultúrotthonban. 

A szokásos köszöntő, közös ebéd és ajándékozás mellett zenés előadásra is sor kerül, Szilágyi Nóra, Kosztándi Zsolt és Ráduj Gábor az Orpheum című előadásukban a 30-as, 40-es évek kávéházi hangulatát idézik fel, kicsit dzsesszesre, szvingesre hangolva. Idéntől a közbirtokosságok is támogatják a rendezvényt, rotációs alapon, most a Feltízi Közbirtokosságnak köszönhetjük a zenés műsort. 

A programot Kászon község Önkormányzata a kászoni pedagógusokkal közösen szervezi.

22766763 1733570980010008 306332939 o

Lomtalanításra kerül sor október 25-én

Az ECO CSÍK K.F.T. regionális hulladékgazdálkodási vállalat az Önkormányzatok támogatásával és az S.L.C. Brassó Egyesülettel partnerségben október 25-én lomtalanítási akciót szervez községünkben.

Ebben az időszakban a családi házak lakói és a cégtulajdonosok kihelyezhetik a kapuk elé, a lomtalanításból származó bármilyen hulladékaikat (bútor, elektronikai cikkek, papír, műanyag, üveg, stb., kivételt képeznek az ipari tevékenységből származó hulladékok, illetve a veszélyes hulladékok), amit az ECO CSÍK K.F.T. és az S.L.C. Brassó Egyesület ingyen elszállít.

Minden leadott nagyméretű készülék után (hűtő, fagyasztóláda, mosógép, mosogatógép, ruhaszárító, légkondicionáló berendezések) ajándékutalványt biztosítanak. 

lomtalanitas

Felhívás a vadásztársulatokhoz

Felhívással fordul Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a vadásztársulatokhoz és a polgármesteri hivatalokhoz, hogy minél előbb kérvényezzék a beavatkozási engedélyeket a veszélyes medvék ügyében, miután szeptember 4-én megjelent a hivatalos közlönyben is a Környezetvédelmi Minisztérium által kibocsátott rendelet. A megyeelnök, mint azt kedden, szeptember 5-én is elmondta, fontos, hogy sürgősen állítsák össze a vadásztársulatok és polgármesteri hivatalok a beavatkozási engedélyekhez szükséges dokumentumokat, hiszen az eltelt több mint hatvan nap alatt is, amióta Bukarestben összefogással sikerült felhívni a Hargita megyében tapasztalható súlyos problémára a figyelmet, számos vadkárt okoztak és emberre is támadtak a medvék.

Kedden, szeptember 5-én ugyanakkor elküldték a nép ügyvédjéhez megfogalmazott petíciót 3724 aláírással mellékelve, jelenleg több mint hétezren írták alá és folyamatosan érkeznek. A petíciót szeptember 15-ig még alá lehet írni. Borboly Csaba szerint azért döntöttek úgy, hogy már most elküldjék az összeállított dokumentációt, hogy a nép ügyvédje időben értesüljön a súlyos helyzetről, és mihamarabbi választ kapjanak. A megyeelnök elmondta, azért fordultak a nép ügyvédjéhez, hogy érvényt szerezzenek az emberek jogainak, és megfelelő jogszabály-módosításra ösztönözze a kormányt annak érdekében, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát. Mint mondta, jelenleg ugyanis ha egy embert medvetámadás ér, semmilyen kárpótlásban nem részesül az áldozat.

A petíció mellé olyan európai uniós joggyakorlatokat is mellékeltek, amelyek megoldást jelenthetnek a romániai helyzetre.

Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere, aki a július 5-i bukaresti megmozdulást is kezdeményezte, valamint Borboly Csaba is köszönetet mondott a miniszternek a rendelet kibocsátásáért. A megyeelnök ugyanakkor kijelentette, hogy ez csepp a tengerben, és folytatni kell a munkát, hiszen beavatkozás helyett megelőzés szükséges, amely felelős vadgazdálkodás révén érhető el.

A petíciót az az öt áldozat is aláírta már a tízből, aki idén szenvedett súlyos sérüléseket medvetámadások alkalmával.

Borboly Csaba mindezek mellett megköszönte Kelemen Hunor szövetségi elnöknek és az RMDSZ honatyáinak közbenjárását is, hiszen a jelenlegi kormány támogatásának egyik feltétele az volt, hogy felelősen kezeljék a medveproblémát. Ugyanakkor újból köszönetet mondott Kovászna, Maros és Brassó megye vezetőségének és mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a négy megye összefogásban felmutathatta a probléma súlyosságát Bukarestben.

Borboly Csaba a Régiók Bizottsága raportőreként is jelentést készít a medvék által okozott károk témájában:

https://www.borbolycsaba.ro/a-konfliktust-okozo-fajokkal-valo-egyutteles-elosegitese-az-unios-termeszetvedelmi-iranyelvek-kereten-belul/

A sajtótájékoztatón készített interjú a közösségi oldalon tekinthető meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1372148349499211/

Bővebb információ az eddigi vadkárokról és az idén történt tíz emberre támadásról az interaktív térképen található:

http://hargitamegye.ro/vadkarok/interaktiv-terkep.html

HungarianMagyarRomanianRoEnglish (UK)English (US)

Facebook Like Box